Cikkek
Dr. Lelkes János - Gombos Edit / A talaj vízháztartásának szabályozása
A növényfiziológiai alaptételek szerint a növények általános életfeltételei közé tartozik a víz, a hőmérséklet és a tápanyagok. Az utóbbi kivételével meteorológiai kérdésről is szó van, aminek jelentőségét csak fokozza, hogy zöld növények esetén a meteorológiai tényezők közül a sugárzás is alapvető szerepet játszik szerves anyag előállításához nélkülözhetetlen energia ellátásban. Növénytermesztésünk legnagyobb bizonytalansági tényezője a csapadék mennyisége annak területi és időbeli eloszlása. Ezekhez a természeti adottságokhoz minden gazdának meg kell tanulnia alkalmazkodni, a termelésszerkezet, a termesztési technológia, valamint a talajok vízháztartásának szabályozási eszközei segítségével, abból a kézenfekvő gyakorlati célból, hogy az aszályra nagyon érzékeny, intenzív kultúráknál is megteremtődjenek a biztonságos termelés feltételei. Sajnálatos körülmény, hogy az utóbbi időkben a területeink időjárási paramétereinek ingadozása egyre nagyobb szélsőségek felé hajlik. Ahhoz, hogy a táblán termesztett növények életét a talaj nedvességállapota ne korlátozza, a talaj pórusaiban mindig megtalálható víz és levegő – növényenként eltérő - mennyisége és aránya kedvező értéken kell maradjon. Ha a víz a több, akkor a levegő hiánya, ha pedig a levegőből van több a pórusokban, mint amennyire szükség van, akkor a víz hiánya akadályozza a növény genetikailag meghatározott fejlődését. Ezeket a körülményeket a talajok vízgazdálkodási – vízháztartási tulajdonságainak nevezzük, amelyeket lehetőség szerint kedvező tartományban kell tartani a növényeket sújtó káros vízbőség, vagy vízhiányos állapot elkerülése érdekében. Ezek, mint tapasztalati tények természetesen már régóta ismeretesek. A kérdés csupán az, hogy ezek a hatások egy adott területen az ott termesztett növények esetében hogyan érvényesülnek. Területenként változóak a meteorológiai viszonyok is, és a termesztett fajták is. Általános formában ez a kérdés ezért nem oldható meg, csak adott helyre és növényfajtára vonatkozóan. Itt sem elegendő egy minőségi megállapítás, hanem szükség van a hatások mennyiségi meghatározására is, hogy az ismeretek a gyakorlatban is hasznosíthatók legyenek. Világosan kell látni azt is, hogy az ilyen jellegű feladatok megoldása mindig csak a kor ismereteinek szintjén és csak az ennek megfelelő pontossággal történhet meg. Egy kutató ember szemszögéből ez folyamatos munkát tételez fel, hiszen az ismeretek bővülésével, új módszerek kidolgozásával mindig lehetőség kínálkozik új ismeretek feltárására. Mezőgazdasági kormányzatunk ezekre a kutatásokra igen szerény kereteket biztosít. A vízháztartási helyzet befolyásolásának egyik alapvető módszere a pórustérfogat szabályozása, amely a talajok genetikai sajátosságaival közösen alapvetően földműveléstani kérdéskör. A talajművelési rendszerekben sohasem látott változékonyságú géprendszereket láthatunk a gyakorlatban és a gépkiállítások kínálatában. A pórusok létrejöttéhez szükséges lazítás, az aprítás és a tömörítés számos művelő eszköze alakult ki a mezőgépipar történelme során. Ezek mögé a műszaki fejlesztési hátteret a műszaki kutatások és képzések, bemutatók töretlen folyamatossága biztosította. Külön figyelmet érdemelnek a káros talajtömörödés elkerülésére tett erőfeszítések. Ezt a jelenséget a helyes mezőgazdasági környezeti állapot, és a jó mezőgazdasági gyakorlat előírásait, pénzben kifejezett szankciókkal is sújtják. A munkagépek munkaszélességének növelésére irányuló törekvések csökkentik a szükséges gépi munkamenetek – következésképpen a tömörítő keréknyomok – számát. Ebből egyrészt az következik, hogy egyre nagyobb tömegű traktorokat kell alkalmazni, amelyek csak akkor nem képeznek egyre károsabb talajtömörítő hatást, ha különleges járószerkezettel rendelkeznek. Ez nem egyszerű és olcsón megoldható műszaki feladat. Másik oldalról a nagy munkaszélességű ( nagyteljesítményű ) gépcsoportok nagy táblák kialakítását igénylik, amelyek mind a mikro domborzat, mind talaj genetika oldaláról az inhomogén pórusviszonyok előállításának potenciális színterei, amelyek miatt sajátos vízrendezési beavatkozásokkal is számolni kell. A vízháztartás szabályozásának a pórusviszonyokhoz illesztett további lehetőségeit egyszerűbb színvonalon passzív beavatkozásokkal tudjuk kezelni. Ez a cselekvési irány a fölösleges vizek elvezetését és egyes esetekben ugyanerre a területre, vízhiányos időszakokban az öntözővíz kijuttatását jelenti. Szemléleti szempontból lényeges az aktív vízgazdálkodás alapelveiben gondolkodni (cit. in. Dr Kiss Károly), amely nem kizárólag a növénytermesztési térre korlátozódik, hanem ekkor olyan más beavatkozásra is gondolni kell, mint a közgazdasági környezet. A rendszerbe be kell vonni olyan módszereket, amelyek víz visszatartást jelentenek, és a területek, talajok víztározó képességének fokozásával és mindenek felett a szabályozott vízháztartási rendszer monitoring eszközeinek alkalmazásából állnak. A növényeknek a vízháztartással kapcsolatos igényeit a szakma olyan fogalom köré csoportosítja, mint a nedvességigény, vagy statikai vízigény. Ez a fentiekben is tárgyalt talaj víz- és levegőtartalma, valamint a levegő páratartalma iránti igényt fejezi ki. Ez a paraméter a növények fejlődése folyamán változik, vannak kritikus fejlődési fázisok és kritikus időjárási szakaszok. A növények nedvességigényét annak alsó és felső határát legcélszerűbb a talaj felvehető, hasznos vízkapacitása (DV) százalékában megadni. Az egyes növényekre vonatkozóan ezeket kísérleti közlemények tartalmazzák, általában alsó határértékként 40-65 %, amely alatt a nedvességtartalom már korlátozó hatású, tehát úgy kell öntözni, hogy a talaj felső 10-40 cm-es rétegében a felvehető nedvesség mindig a jelzett telítettségi szint fölött legyen. Az egyes talajféleségek felvehető vízkapacitása 10 cm-es rétegenként 8-25 mm azaz 8-25 liter/m2 ,illetve 80-250 m3/ha. A növények dinamikai vízigénye az a vízmennyiség, amit a növények naponta, vagy egyes fejlődési szakaszban, vagy összesen igényelnek. Ez a nedvességigényen túl függ a tenyészidő hosszától, a levegő párologtató képességétől ( hő. pára,szél ), a termelési céltól és technológiától ( vetésidő, mód, tőszám, trágyázás, talajművelés, növényápolás, stb ). A napi vízigény 1-7 mm között változik. A szakma megkülönbözteti az öntözővízigény fogalmát is , amely azt a vízmennyiséget jelenti, amelyet a növények nedvességigényének és vízigényének kielégítése érdekében a csapadékon felül öntözéssel kell pótolni. Ezt befolyásolják a fentieken túl a talajok vízháztartási tulajdonságai, a talajvízszint mélysége és az öntözési technika. Megjegyezzük, hogy az öntözésigényesség egy olyan összevont fogalom, ami a növényeknek az előzőekben tárgyalt igényein túl az öntözés hatását és jövedelmezőségét is magába foglalja. Tehát egy kultúra annál öntözésigényesebb, minél nagyobb kockázattal jár az öntözés nélküli termesztése, vagyis az öntözéstől minél nagyobb termelési érték, illetve eredménynövekedés várható. A talaj vízháztartása szabályozása egy folyamat, amelynek térbeli és időbeli állapotát tudni kell jellemezni, tehát mérhető paramétereket kell egy –egy pillanatnyi állapothoz rendelni. Kísérleteinkben a Penetronik műszert alkalmaztuk, amelynél egy mechanizmus a szondaszárat a talajba nyomja. A talajba hatolás közben a jeladó a behatolási erőtől függő és a mélységgel arányos villamos jelet képez. A szondacsúcs mozgása közben a talajnedvességet is érzékeli és azzal arányos villamos jelet állít elő. Méréskor az összetartozó erő-besüllyedés-nedvesség értékeknek megfelelő függvényértékek kerülnek tárolásra, így a kijelző a talajt jellemző függvény-kapcsolatot mutatja. A függvények statisztikai kiértékelése alapján a szabályozás folyamata nyomon követhető. A talajok vízháztartási állapotának szabályozása a növénytermesztés hozamaira a legjobban ható folyamat. A nedvességellátottságnak a terméshozamokra gyakorolt hatása különösen a szélsőséges hidrológiai helyzetekben mutatkozik meg erőteljesen. A felmelegedéssel fenyegető környezetünk ki kell hogy kényszerítse a jelenségek ismereteinek tudatosabb felhasználását és a folyamatszabályozás elemeinek fejlesztését. Szarvas, 2008. április 16. Dr Lelkes János szaktanácsadó,Gombos Edit üzemmérnök |
