Cikkek


Dr. Lelkes János / Globális klímaváltozás hatása a szántóföldi öntözéses növénytermesztésre

Elegendő egyetlen pillantást vetni a mellékelt ábrára és nem kell különösebben magyarázni a globális klímaváltozás hőmérsékleti paraméterrel, a felmelegedéssel jellemzett jelenlétét. A szeszélyes éghajlatot elődeink is érzékelték, amely mindig a termőtalaj vízhiányának és a természetes vízkincsnek a gyakran tragikus kísérő jelenségeiben nyilvánultak meg. Amikor a mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatást tompítani törekedtek, felismerték, hogy a gazdák gyakorlati tapasztalatai mellett a tudomány eszközeire is szükség van.
Talán nem felesleges a témakörben megemlíteni, hogy Tessedik Sámuel kb. 200 évvel ezelőtti (1791-92) kertöntözési kezdeményezései után csak kb. 100 évvel ezelőtt Bethlen András miniszter hozta létre az országos m. kir. Növénytermesztési Kísérleti Állomást (1891) a magyaróvári akadémia mellett, és Darányi Ignác miniszter 1895-ben ezt az öntözést először tudományosan kezelő intézményt országos jelentőségűvé nevezte ki. Később a témakörhöz kapcsolódóan számos nagyhírű kutatóhelyet szerveztek, amelyeket Trianon után koncentrálni kellett, és 1945 után ezek az intézmények jogutódként a 2000 – ben végleg megszüntetett Öntözési Kutató Intézetbe (1951-1999) kerültek.
A klímaváltozás kérdését a tudomány 100 év távlatában sem kerülte meg, bár kezdetben azt talán csak változékonyságként fogta fel, de a kártételeinek kivédésére mind a szakmapolitikusok, mind a tudósok nagy figyelmet és nem kevés – mai kifejezéssel K+F – forrást szenteltek. Miután a megfigyelések és kutatások ma már tényként rögzítik a globális klímaváltozást, a mezőgazdasági vízgazdálkodáson belül az öntözéses gazdálkodásban új szemlélettel kell dolgozni. Erre nézve a tudomány új stratégiai iránymutatást ad a VAHAVA ( VÁltozások-HAtások-VÁlaszok ) projektben a mezőgazdasági vízgazdálkodásra, a talaj vízháztartásának szabályozására vonatkozó kitételeivel.
Természeti erőforrásaink között a termőtalaj és a víz mindmáig a két legértékesebb, megújuló erőforrásunk. Tisztában kell lennünk, hogy a környezetvédelem és az öntözéses gazdálkodás gyakran ellentmondásos folyamat, amelynek feloldása a teljes társadalom érdeke. Ebben a feloldásban válik érthetővé a gazdák 2009 január 1.-től várható egységes farmtámogatási rendszerének a bevezetése, amelyben az EU a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot ( HMKÁ ) előírásainak és más előírások betartását kötelezővé, az agrártámogatásokhoz való hozzáférés feltételévé teszi.
A klímapolitikához kötött öntözéses gazdálkodás értelmezésében máig nem tudatosult eléggé, hogy az ország legnagyobb víztározója maga a művelt terület talaja, művelt rétege. Az EU 1990. évi állásfoglalása joggal fordít megkülönböztetett figyelmet a talajra, szennyezését és pusztulását eredményező használatát megtorolja, hiszen az a társadalom közös öröksége, és a nemzet kincse, amelynek újratermelődése, illetve tisztulása csak történelmi léptékű időtartamok alatt valósulhat meg. Megdöbbentő, hogy a rendszerváltás óta a terület csökkenés 500 000 ha ( ötszázezer ! ), ami éppen kétszer annyi, mint ami valaha a legnagyobb összesen öntözött területünk volt. További probléma, hogy a megművelt táblák politikai következmények nyomán szétosztódtak. Egyes esetekben a talajművelés szakszerűsége itt bizonytalan, ezért az erózió és a káros tömörödés csökkenti a természetes úton odakerülő víz tárolásával összefüggő potenciális adottságokat. Ezzel a természetes termőképesség mellett a növényi tápanyagok raktározó funkciója, a természetes szűrő és detoxikáló rendszer működő képessége, valamint a biodiverzitást fenntartó képesség is csökken, ami egy természetes vízellátottság, vagy a mesterséges öntözés hatásaival ellentétes és káros hatás. A fentebb említett HMKÁ erre a körülményre is figyelemmel van és előírásokat, szankciókat foglal össze a vonatkozó kormányrendeletekben.
Miután a globális klímaváltozás kísérő jelenségeként a talajok értékét a tápanyag tartalom helyett egyre inkább a rendelkezésre álló vízkészlet határozza meg, a környezettudatos használathoz ennek a tározótérnek a víztartó- és víztározó képességét növelni és stabilizálni kell. Ennek agrotechnikai módszerét a talajművelő és talaj-előkészítő gépek alkalmazása adja. Erre nézve ma többféle jogcímen EMVA támogatási forráshoz lehet jutni, az MVH által elismert gépkatalógusból lehet válogatni és emellett az FVMMI ajánlott technológiáit lehet használni. A gépek közé kell érteni az öntözőgépeket, tehát a vízszállítás, vízkormányzás és a vízszétosztás berendezéseit is.
Az öntözéses technológiáknak meg kell küzdeni egy különleges körülménnyel, nevezetesen azzal, hogy az öntözést a globális klímaváltozás halmozottan érinti. Nem csak a többlet beruházás terheire, a megnövekedett munkadíj, anyag és energia költségek kényszerű felhasználására kell gondolni, hanem magára a vízhiányra, vízkorlátozásokra is. Az agrárágazat a legnagyobb vízfelhasználó és az a világméretű jelenség, amelyben az emberi társadalom édesvíz igénye meghaladja a rendelkezésre álló készletet, természetesen az öntözést nem hagyja érintetlenül. Olyan öntöző berendezésekre lesz szükség, amelyek a jelenleg megszokottnál egyenletesebben osztják szét a vizet. Ez a körülmény az öntözési módszerekre is kihat, hiszen az egyes módok vízhasznosítási tulajdonságai eltérőek. A klasszikus felületi öntözéseknél ( pl. árasztás ) a kiadagolt víz megközelítően fele nem hasznosul a növények számára. A esőztető berendezéseknél ez a hatásfok elérheti a 70 %-ot és csak a csepegtető öntözési technikánál lehet 90 % feletti hasznosulásról beszélni. Az egyenletesség követelménye az eddigi felfogás szerint azért volt fontos, mert csak így kapta meg minden növényegyed a fejlődéséhez szükséges vízmennyiséget. Még az egyenlőtlenségen belül a legkevesebb fúvóka térfogatáram mellett nevelkedő növény is. Következésképpen az összes többi szórófej, vagy csepegtető elem túlöntözéssel üzemelt, vízpazarlással kellett számolni. Az öntözővíz mennyisége szempontjából takarékos öntözés kizárólag azon a táblán valósulhat meg, ahol jobb munkaminőségű gyártmány üzemel, amely az öntözéstechnika high-tech elemeit használja. Ezekről egyébként az ISO TC23-SC18 nemzetközi szabványosítási szervezet folyamatosan tájékoztatást ad, és fejleszti a minősítés kritériumait, illetve módszereit. Sajnálatos, hogy a víztakarékosság érdekében a hazai gépminősítési rendszer (FVMMI) egyáltalán nem kap anyagi forrásokat az öntözőgépek bevezető illetve rendszeres állapotfelmérő vizsgálatához. A biológiai anyagok vízfogyasztásának vizsgálata ebben a vonatkozásban nincsen ilyen diszkriminatív helyzetben.
Az öntözéses gazdálkodásnak a vízkorlátozásokban való érintettsége más nézőpontból is jelentős. Felteszik, hogy a szennyvizek megfelelő kezeléssel felhasználhatók később öntözésre. Azon túl, hogy az eljárás költséges, ráadásul veszélyes is, az öntözés költségei tovább nőnek. A vizek szennyezettsége és a megkívánt egyenletes munkaminőségű öntöző berendezések üzemeltetése között komoly ellentmondás van. A fentebb legjobbnak minősített csepegtető öntözés egyenletes üzeme a tisztított „ szürke vizeket „ nem tűri mert a rendszerben eltömődést okozó biológiai folyamatok indulhatnak be. A szennyvizek nehézfém ionjai és a mikroorganizmusok miatt az öntözőrendszer folyamatos ellenőrzés alatt lenne végezhető, tehát drágább lenne emiatt is az üzemeltetés.
A klímaváltozással kapcsolatban a vízmegőrző talajművelés fejlesztésével, az aszálytűrő fajták nemesítésével, az öntözésre készenlétben álló telített csatornarendszer és az extrém csapadékok kártétel nélküli befogadásával összefüggésben sokan már elfelejtett betegségeket, járványokat okozó rovarok és mikroorganizmusok elterjedését is prognosztizálják. Mindezen jelenségek végső fokon az öntözéses gazdálkodással előállított termékek jövedelmezőségében fog majd lecsapódni, hiszen az öntözéssel előállított drágább termék a piacon nem lehet versenyképes az öntözés nélkül előállított termékkel.

Szarvas, 2008-09-20 Dr Lelkes János, szaktanácsadó