Cikkek


Dr. Lelkes János - Dr. Szalóki Sándor / Az aszály mértéke,gyakorisága és a védekezés lehetőségei

A mezőgazdasági termelés és a mezőgazdasági termékek iránti igény lényegesen eltér az ipari termeléstől és az ipari termékek iránti igény időbeni változásaitól. A túltermelési válság hatása sem azonos a két ágazatban. A mezőgazdasági termékek iránt igény kiegyenlített és lassan de folyamatosan növekszik, a termelésnek viszont korlátai és bizonytalansági tényezői vannak. Hazánkban a legnagyobb bizonytalansági tényező az időjárás, azon belül első sorban a csapadék mennyiségének és időbeni eloszlásának nagymértékű változékonysága, különösen az Alföld középső részein. Sajnos az utóbbi évtizedek tendenciái és a hosszú távú előrejelzések a csapadék mennyiségének csökkenését és a szélsőségek előfordulásának növekedését prognosztizálják. Ezek kedvezőtlen hatását tovább fokozza a hőmérséklet emelkedése, illetve az ennek következtében fokozódó vízigény és vízhiány mértéke.

Az alábbi táblázatban látható, hogy a legutóbbi kilenc évből már a harmadik évben közelítünk a korábbi 60 év minimális csapadék összegéhez (1955) és egy évben a korábbi (1940) maximumhoz is. Ez évben, márciusban is kevés csapadék esett, közepétől pedig szinte semmi (4mm), június közepéig 3 hónap alatt összesen 56 mm hullott. Hasonló aszályhelyzet van országszerte, aminek hatását az FVM 5 milliárd Ft. vis major keretből kíván enyhíteni.

A tenyészidőbeni csapadék halmozott összegei különbözö évjárat tipusokban, Mezőtúr 1928-1988 Szarvason az utóbbi években

idöszak min. száraz átlag nedves max 2000. 2003. 2005. 2009.

Ápr. 10 24 39 46 93 37 4 105 18
Ápr.- máj. 39 62 99 127 194 60 25 139 26
Ápr.- jun. 67 109 170 214 403 73 64 203 56
Ápr.- jul. 106 153 221 268 456 132 102 282 ?
Ápr - aug. 121 212 272 331 501 146 117 456 ?
Ápr.- szept. 142 250 311 362 550 201 143 524 ?

Ezek a tények arra figyelmeztetnek, hogy termésbiztonság fenntartása, sőt a növelése érdekében – tekintettel a nehezedő versenyhelyzetünkre – minden lehetőséget (agrotechnikai, biológiai, öntözési) ki kell használnunk.

A talajművelésnél ügyeljünk a talaj vízbefogadó képességének fenntartására, növelésére és a veszteségek (párolgás, elfolyás) csökkentésére, különösen a tarlóművelésnél és a tavaszi magágy készítésénél. Ezt jó minőségű szántással, annak sekély és lehetőleg forgatásnélküli ápolásával, lezárásával, gyom-mentesítésével érhetjük el. A vetőágy készítésénél is hasonló elvek vezéreljenek, hogy a vetőmagok nedves, tömör talajba kerüljenek. Ha ez nem sikerül, akkor kelési hibák jóvátehetetlen következményeivel kel számolni. Erre sajnos az idén nagyon sok a bizonyíték, még a kukoricánál és a napraforgónál is, amelyeket pedig mélyre lehet vetni.
A fajták közül a rövidebb tenyészidejűeket részesítsük előnybe, melyeknek kisebb a vízigényük (búzánál 30-50-, kukoricánál 50-100mm-el) ezért jobb a termésbiztonságuk. A mérsékeltebb, kiegyenlített tőszám is előnyt jelent szárazság esetén.

A tápanyagellátás szabályozásánál óvakodni kell a túlzásoktól, a buja növényállomány több vizet fogyaszt ezért érzékenyebb az aszályra. Viszont a tápanyag hiány, főleg a nitrogéné, lassítja a növények növekedését, a gyökérzet mélyre hatolását és ezzel a talajnedvesség- készletének felvételét is. Erre is sok negatív példát lehetett látni 2003-ban és ez évben is, ami nagyrészt a késői fejtrágyázás és a szárazság együttesének tulajdonítható.
A körülményekhez jól alkalmazkodó termesztés-technológiával ugyan jelentősen mérsékelhető az aszálykár mértéke, de a termésátlagok nagyarányú ingadozásának elkerülése és magas szinten tartása az alföldjeink nagy részén csak öntözéssel érhető el. Ez pedig az intenzív kultúráknál (vetőmagtermelés, zöldség, fűszernövények, gyümölcs stb.) alapfeltétele a piacon maradásnak. Ha ugyanis nincs termésbiztonság, akkor egyrészt a termeltetők nem kötnek termelési szerződést a termelőkkel, másrészt a nagy ráfordítás-igényű kultúráknál igen nagy a megtérülés kockázata. Márpedig az intenzív kultúrák termő területének növelése nemzeti érdek, mivel ez a legnagyobb lehetőség a foglalkoztatottság és a termelési érték növelésére. Ennek jelentőségét az FVM. is elismeri, 2002-ben elkészítette a „nemzeti aszálystratégiát” és pénzügyi támogatással is ösztönzi az öntözés fejlesztését, éspedig 2013.ig 35-40 milliárd Ft- keret összeggel. Rendkívül fontos lenne ennek a támogatásnak a kihasználása, mert az EU Vízgazdálkodási Keretterv előirányzatai szerint 2013 után az öntözés fejlesztésének anyagi támogatására nem lesz lehetőség.
Az öntözésnek több funkciója is lehet. A tápanyagok a növények igényének megfelelő idő- és mennyiségi megoszlásban való kijuttatása, továbbá frissítés, párásítás, fagyvédelem stb. Öntözni egyébként sem csupán az aszályos időszakban szükséges, hanem azt megelőzően, akár még idényen kívül is lehet a talajok vízkészletének növelése céljából és ezzel a kritikus időszakok vízhiányát mérsékelni, az öntöző kapacitást jobban kihasználni. A későn kezdett öntözések esetén, mikor a növények a talaj nedvesség-készletének nagy részét már felhasználták, nehéz a növények napi 4-6 mm vízigényét öntözéssel kielégíteni. Ilyenkor számolni kell a vízhiány okozta veszteségekkel, vagy kisebb terület öntözhetőségével.

A mezőgazdaságban az aszály sokkal nagyobb területet érint és gyakoribb, mint az árvizek és belvizek, ennek okán a károk országos mértéke is meghaladja az árvizek, illetve a belvizek által okozott mezőgazdasági károk nagyságát. Előttünk, mint a 10 évvel ezelőtt bezárt Öntözési Kutató Intézet volt munkatársai előtt ismertek a megelőző 10 - 20 – 25 éve készített aszály stratégiák, amelyek célja, szükségessége és elemei alig vesztettek aktualitásaikból. Elődeink és mi munkáinkból is mélységesen igaz, hogy az aszályról akkor kell beszélni, amikor még nincs, amikor már van akkor cselekedni szükséges. Ebből a szempontból ma is rossz az időzítés. A kalászosokon már nem lehet segíteni, sőt a tavaszi vetések hiányos és egyenetlen kelésének kedvezőtlen következményeivel is számolni kell (gyomosodás, terméscsökkenés) még kedvezőre forduló időjárás esetén is.
Fel kell hívnunk a figyelmet a korábbi olyan elemzésekre, a régebben határozottan jelzett és be is következett veszélyekre és arra, hogy ezek ellen ki mit tett és mi lett ezek eredménye.

A mezőgazdaság története azt bizonyítja, hogy az aszálykárok a teljes élővilágot és az egész társadalmat sújtják. Ugyanakkor az öntözés, mint a kárcsökkentés egyik leghatásosabb eszköze csak akkor lehet tartós megoldás, ha az a gazdálkodónak is jövedelmező.
Az aszály megelőzése, a vízgazdálkodás és ezen belül az öntözés fejlesztése tehát olyan társadalmi feladat, amely a mezőgazdasági termelők mellett igényli az állam, a főhatóságok, a szövetkezőket, az érdekvédelmi szervezeteket, az önkormányzatok, vízgazdálkodási társulatok, és más természetvédelmi civil szervezetek támogatását is.

Szarvas, 2009-06-21


Dr Szalóki Sándor, Dr Lelkes János szaktanácsadók