Cikkek


Dr. Lelkes János - Gombos Edit / Az öntözés jelentősége a szabadföldi zöldségtermesztésben

A piacra termelő öntözéses zöldségtermesztést a Körös-vidékre bevándorolt bolgár zöldségkertészek honosították meg az 1890-es években, kezdetben a Körös-vidéken, majd országszerte. A korábbi írásos feljegyzések alapján vízhasználati engedélyekkel ekkor találkozunk első ízben. A két világháború közötti években jelentősen megnövekedett a zöldségfélék iránti kereslet, többek között a táplálkozás tudományos ismereteinek népszerűsítése nyomán, ami fellendítette a zöldségtermesztést nemcsak a Körös-vidéken, hanem a felszíni vizekben szűkölködő egyéb tiszántúli területeken is.
A víz a növények életében, mint testük alkotórésze, a tápanyagok szállítóközege, továbbá mint hűtőközeg tölti be a legfontosabb szerepet. A mai világban elképzelhetetlen megfelelő öntözési technológia nélkül szabadföldi kertészeti kultúrát termelni, szinte minden zöldségnövényünkre igaz, hogy öntözve biztonságosabban és gazdaságosabban termeszthető, de egyes zöldségnövények (pl. paprika, uborka, csemegekukorica) üzemszerű termesztését öntözési lehetőség biztosítása nélkül elkezdeni sem szabad. A hazai szántóföldi zöldségtermesztésben tapasztalható rendkívül nagy évjáratonkénti termésátlag-ingadozások oka éppen az öntözés hiányával magyarázható, így az öntözés a szabadföldi zöldségtermesztésben is a terméshozamok és a termésbiztonság növelésének egyik alapfeltétele, ugyanakkor a többi agrotechnikai tényező hatékonyságát is növeli (tápanyag-hasznosulás, jobb kelési arány- nagyobb tőszám). Napjainkban az éghajlat igen szélsőséges, az évi csapadékátlagokat figyelembe véve egyre aszályosabb, és eltérően a hajtatástól a szabadföldi termesztésben nem tudunk hatásosan és rendszeresen védekezni az időjárás viszontagságaival szemben. A hűvös tavaszokon jó a borsó, a káposztafélék, a saláta, a spenót hozama, de rossz a paprika, az uborka és a dinnye kezdeti fejlődése és terméshozama. Hagymából a hűvös tavaszt követő száraz nyárelő után kedvező a termés. A mi klímánkban azonban sokszor száraz, meleg a tavasz és a nyár egyaránt. Ilyenkor a kevés vízzel is beérő dinnyék és az öntözve termesztett kultúrák közül a melegigényesek (paprika, uborka) hoznak jó termést. Minél hosszabb időt töltenek a növények vízhiányos állapotban, annál rövidebb idő áll rendelkezésükre a tömegük, ezáltal minőségük gyarapításához. A zöldségnövények egy részénél az optimális vízellátás hatására javul a termés minősége, ezáltal a fogyasztási értéke is (pl: karfiol, paprika). A tárolásra és ipari feldolgozásra kerülő zöldségnövények bőséges vízellátása szárazanyag- és tárolhatóság-csökkentő hatású, szakszerű öntözéssel azonban a termésmennyiség és a minőség közötti ésszerű összhang megteremthető (fűszerpaprika, paradicsom stb.). Fontos szempont, hogy a termelő egyöntetű, jó minőségű és terméshozamú zöldséget állítson elő a felvevő piacok számára. A termés minősége sokszor fontosabb a zöldségtermesztésben, mint a termés „nagysága”: például egyes növények öntözés nélkül fásodnak, de a túlzott vízellátás is kedvezőtlen hatással lehet a beltartalmi értékekre.
Az öntözés legfőbb célja tehát a víznek, mint növényi élettényezőnek pótlása és a termesztési céllal egyeztetett optimalizálása. A víz élettényező-pótlásának igénye a gyakorlati termesztésben többféle öntözési célként fogalmazható meg, így: legnagyobb jelentőségű a vízpótló öntözés; termesztés előtt a nedvességtároló, talajművelést elősegítő és talajátmosó öntözés; közvetlenül a vetés, illetve az ültetés után a kelesztő és beiszapoló öntözés; a termesztés során pedig trágyapótló-növényvédelmi, párásító és frissítő öntözés; fagyvédelmi öntözés.
A zöldségtermesztésben alkalmazott öntözési módok csoportosításában a vízkijuttatás módját vesszük alapul. Eszerint megkülönböztetünk: esőszerű-, felületi-, altalaj-, csepegtető és mikroszórófejes öntözést. Az esőszerű öntözés előnye, hogy a fent említett öntözési célok mindegyikének megvalósítására alkalmas. Hátránya, hogy viszonylag vízpazarló, alkalmazása talaj- és növényromboló hatású lehet. A felületi öntözési módok (árasztásos, barázdás) és az altalaj öntözés alkalmazása csökkenő jelentőségű. Különösen az intenzív termesztési módokban terjedt el a csepegtető öntözési mód alkalmazása, amely jelentős beruházási igényű, de igen víztakarékos módszer, vízpótlási és tápanyag kijuttatás cél megvalósítására egyaránt alkalmas. Eltérő talajadottsággal és területnagysággal rendelkező szabadföldi kultúráknál, mint pl. a paprikánál, paradicsomnál, uborkánál, burgonyánál a legelterjedtebb öntözési mód. Ez az öntözési mód a növényi vízigény kielégítésének és a talaj víztelítettség fenntartásának legoptimálisabb módja. A csepegtető öntöző rendszereknek van a legkisebb víz- és energiaigénye, illetve felhasználása, itt a legkevesebb a rendszer által kijuttatott víz párolgási vesztesége. Ezek a csepegtető rendszerek 1-2 bar nyomáson, kis vízadagokkal közvetlenül, szinte a növény szárához, gyökeréhez csepegtetik a vizet vagy a vízben oldott tápanyagokat. A csepegtetéssel kiadagolt víz jellegzetes, hagyma formájú talajtérfogatot nedvesít be. Azonos térfogatáramnál ennek a nedvesített térfogatnak az átmérője vályogtalajon kb. kétszer, agyagtalajon kb. háromszor nagyobb, mint ami a homoktalajon képződik. Az egyes csepegtetőelem-gyártmányok névleges térfogatárama is a talajtípusokhoz igazodik. Amennyiben az öntözővíz minősége megfelelő, úgy ezek a csepegtető öntöző rendszerek modern szűrő és nyomásközponttal felszerelve stabilan és megbízhatóan működnek. Központi automatikával és mágnesszelep zónaindítással előre beprogramozhatóak. A mikroszórófejes öntözési rendszernél az apró cseppképzésű öntözőelemek a csepegtetőtesteknél nagyobb vízmennyiséget, nagyobb területre adagolnak ki, a káposztafélék és a gyökérzöldségek termesztéstechnológiájában a termelők előszeretettel alkalmazzák. Ezeknek a modern rendszereknek az előnye, hogy nem tömörítik a talajt, ezáltal az levegős marad, az öntözővíz nem folyik el, és talajerózió nem jön létre. Nincs nagy és erős vízsugár, ami elverné a kicsi-zsenge növényeket, későbbi időszakban nem károsítja a kialakuló termést. Ezeknek a rendszereknek a telepítése gyors és könnyű, mivel a rendszer polietilén csövekből és megfelelő kötőelemekből épül fel. Ilyen öntöző rendszerekkel különböző nagyságú területeket gyorsan lehet telepíteni és megfelelő központi automatika-vezérléssel ellátva üzemeltetni. Kezelésük egyszerű és kényelmes.
Az öntözővíz fokozódó felhasználása és a vízkészletek csökkenése miatt mind több figyelemmel kell lennünk a gazdaságos öntözési lehetőségek megválasztására. Azok a termelők, akiket gazdálkodásuk kapcsán érint a kölcsönös megfeleltetés követelményrendszere, kötelezően be kell tartaniuk a minimális gazdálkodási és környezetvédelmi előírásokat (HMKÁ=Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot), amiben szabályozzák többek között az öntözési célú vízhasználatot is.
Az öntözővíz tulajdonságai: Az öntözővíz sótartalmát főként eredete határozza meg. Egyes körzetekben (pl. Tiszántúl) közismerten nagy az ásott és fúrt kutak ásványisó-tartalma, ami közül a nátriumsók jelenléte különösen káros. A nátriumsós vízzel való öntözés a talajt elszikesíti és terméketlenné teszi. A víz keménységét a benne lévő kalcium- és magnéziumsók okozzák. A kemény víz oldóképessége kisebb, a terményeken pedig az elpárolgó víz nyomán fehér sókiválás keletkezik, ami tetszetősségét rontja. Az öntözővíz hőmérséklete akkor a legjobb, ha megegyezik a zöldségfaj hőmérsékleti optimumával. Ez hidegtűrő növényeknél 13–20°C, melegigényes zöldségfajoknál pedig 20–25 °C között van. A növények növekedését csak az igényüknél lényegesen hidegebb vagy melegebb öntözővíz gátolja. Az öntözővíz szennyezettségén a különféle vegyszerekkel való keveredést értjük, amit esetlegesen a vegyi gyárak vagy a környező, növényvédő és gyomirtó szereket felhasználó mezőgazdasági üzemek juttathatnak az öntözővízforrásokba. A vegyszerekkel szennyezett öntözővizek sok kárt okozhatnak a növényekben: pl. torz növekedést, terméscsökkenést, kipusztulást. A városi eredetű szennyvizek zöldségnövények öntözésére egészségügyi okok miatt nem használhatók. A szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének részletes szabályait az 50/2001. (IV. 3.) Korm. Rendelet tartalmazza.
A vízigény alakulása: A természetes vízháztartási adottságaink kihasználásához és azok ésszerű szabályozásához ismerni kell a növények vízzel kap¬csolatos igényeit, egyrészt azt a vízmennyiséget, amit a vízzel jól ellátott növényállományok a tenyészidő folyamán elpárologtatnak (dinamikus vízigény), másrészt a talaj nedvességtartalmának azt a tartományát, amelyből a növények az elpárologtatott vízmennyiséget folyamatosan pótolni tudják (statikai vízigény). Ismerni kell továbbá a vízigények kielégítésének lehetőségeit (víztakarékosság, vízpótlás), azok korlátait (vízhiány, aszály), valamint várható következményeit (öntözéshatás, aszálykár). A mezőgazdasági és a kertészeti növényekhez hasonlóan a zöldségnövények között is három nagy csoport van, amelyek vízigénye eltérő, ezt legjobban az úgynevezett transzspirációs és vízfogyasztási együtthatókkal lehet jellemezni. E mutatók alapján a zöldségnövényeket három csoportra tudjuk osztani:
- Erősen vízigényes, termesztéséhez öntözés feltétlenül szükséges (uborka, étkezési paprika, tojásgyümölcs, zeller, vöröshagyma (egyéves), zöldbab, saláta)
- Vízigényes, öntözés nélküli termesztése kockázatos (paradicsom, fűszerpaprika, dinnye, káposztafélék, csemegekukorica, zöldborsó)
- Alacsony vízigényű, öntözés nélküli termesztése kevésbé kockázatos (vöröshagyma (kétéves), petrezselyem, sárgarépa)
Petrov a zöldségféléket vízgazdálkodásuk alapján négy csoportra osztotta (dr. Balázs Sándor, 1981.):
- Vizet jól felvevő és azt pazarlóan felhasználó zöldségnövények (sóska, burgonya)
- Vizet jól felvevő és azt gazdaságosan felhasználó zöldségnövények (paradicsom, görögdinnye, sárgadinnye, gyökérzöldségek, spárga).
- Vizet rosszul felvevő és azt rosszul felhasználó zöldségnövények (káposztafélék, uborka, paprika, fejes saláta)
- Vizet rosszul felvevő és azt gazdaságosan felhasználó zöldségnövények (vöröshagyma).
Öntözés idejének megállapítása: Az öntözés szükségességét legjobban maguk a növények jelzik, leveleik vízhiány esetén lankadnak, de a talaj is mutatja időszerűségét. Különféle módszerek terjedtek el az öntözési időpont meghatározásához: a legegyszerűbb az érzékszervi meghatározás, a talaj nedvességtartamának mérése, a kritikus időszakok meghatározása (a csírázás, az intenzív vegetatív növekedés kezdete és az intenzív termésnövekedés időszaka), az öntözési forduló szerinti öntözés, számítógépes tervezés, stb.
Öntözővíz mennyisége: A zöldségnövények gyökérzetének 75-80%-a a talaj felső 25-30 cm-es rétegében helyezkedik el. Figyelembe kell venni az öntözéskori párolgási veszteséget és azt, hogy a felső réteg holtvíz kapacitásig kiszárad, ezzel növelni kell az öntözési normát. Akkora vízadagot célszerű kiadni, hogy a fő gyökérzónánál pár centiméterrel mélyebben nedvesedjen át a talaj (átlagos talajviszonyok mellett 1 mm öntözővíz 1 cm mélyen nedvesíti át a talajt). Az öntözési gyakorlatban tapasztalt kis hatékonyság részben a nem megfelelő adagoknak és az egyenetlen eloszlásnak tudható be. A természetben is jobban érvényesül a gyakori kisebb, 10-20 mm, mint a felhőszakadással érkező „vízözön". Az öntözési forduló átlagosan 10 nap, aminek mértéke elsősorban az öntözőberendezés kapacitásától és típusától függ, de gazdaságossági és növényélettani tényezőket is figyelembe kell venni megállapításakor.
Az európai integráció a mezőgazdasági termelésben sok tekintetben gyökeres változást hozott és változtatást követelt. A termelést egyre inkább a fogyasztók igénye, és az igényeket kiszolgáló kereskedelem és feldolgozó ipar integrálja. A magyar agrártermelés értékének növelésére csak az intenzív kultúrák (vetőmag, zöldség, gyümölcs) termesztése területén van lehetőség, melyhez elegendő, jól képzett munkaerővel és hagyományokkal, valamint kedvező ökológiai feltételekkel rendelkezünk. Ez utóbbiak közül azonban a csapadék szeszélyes időbeni, mennyiségi és területi eloszlása igen nagy kockázati tényező, amit az intenzív kultúráknál az ország túlnyomó részén a vízháztartás szabályozásával (öntözés, vízrendezés) lehet elhárítani, illetve a termelés biztonságát megteremteni. Az alábbi táblázatban felsoroljuk azokat a növényeket, melyek öntözéses termesztése gazdaságos lehet, és megjelöljük az öntözés szempontjából fontosabb jellemzőket (öntözés-igényesség, , talajnedvesség iránti igény, vízigény, öntözővíz-igény, a vízellátás szempontjából kritikus időszak, mértékadó vízadag és öntözési forduló).
A szélsőséges klimatikus viszonyokban a vízelosztás és vízbiztosítás infrastruktúrájának és berendezéseinek fejlesztése ugyan olyan lényeges, mint a víztakarékos gazdálkodás megvalósítása. Ebből következik, hogy az ország elemi érdeke az öntözés fejlesztésének támogatása és a megvalósítást akadályozó tényezők leépítése. A támogatásról szóló alaprendelet a 34/2008.(III.27.) számú FVM rendelet. A támogatás célja, - a jogszabályt idézve – „hozzájárulni a mezőgazdasági vízgazdálkodás területén a környezetkímélő, víz és energiatakarékos öntözési, a talaj védelmét, vízmegtartó képességét javító meliorációs, és a felszíni és felszín alatti vizek jó állapotát, a belvízvédelmet és vízkárelhárítást, továbbá a mezőgazdasági termelés biztonsága érdekében a vízhiány csökkentését, a vizek és vizes élőhelyek jó ökológiai állapotának elérését, megőrzését szolgáló mezőgazdasági üzemi és közösségi beruházások megvalósításához”. A támogatási kérelmet 2011. július 1. és 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Dr. Lelkes János- Gombos Edit