Cikkek


Dr.Lelkes János - Gombos Edit / Az aszály megelőzése, aszálykezelési terv készítése

Az aszály minden alkalommal milliárdos nagyságrendű kárt okoz az országnak, nemcsak a mezőgazdaságnak, hanem a teljes gazdaságnak. A mezőgazdasági termékek iránti igény folyamatosan növekszik, a termelésnek viszont mennyiségi korlátai és bizonytalansági tényezői vannak. Hazánkban a legnagyobb bizonytalansági tényező az időjárás, azon belül első sorban a csapadék mennyiségének és időbeni eloszlásának nagymértékű változékonysága, különösen az Alföld középső részein. Sajnos az utóbbi évtizedek tendenciái és a hosszú távú előrejelzések a csapadék mennyiségének csökkenését és a szélsőségek előfordulásának növekedését prognosztizálják. Ezek kedvezőtlen hatását tovább fokozza a hőmérséklet emelkedése, illetve az ennek következtében fokozódó vízigény és vízhiány mértéke.
Hazánkban a termesztett növények többségénél a termesztésükhöz szükséges vízmennyiség nagy részét a természet ugyan biztosítja, de a víz természetes pótlódása és a növényzet vízfelhasználása között mind mennyiségét, mind időbeli eloszlását tekintve fajonként és termőhelyenként lényeges eltérés van. Amíg ugyanis a víz fogyása, a párolgás gyakorlatilag állandó, de intenzitását tekintve változó folyamat, addig a víz pótlódása mindig időszakos és mennyiségében is az időjárástól függő, igen változó jelenség. Ezt az ellentétes tendenciát mérsékli a növények alkalmazkodó képessége, gyökérrendszerük gyors terjeszkedése, és a talajok víztározó képessége, de ezek a körülmények nem mindig képesek ezen ellentmondás feloldására, és ezért a növények elégtelen vízellátottsága gyakran gátolja az asszimilációt, a növények növekedését, és ez a termés és azzal együtt a bevétel jelentős csökkenésével jár.
Sorra dőltek meg a hideg és meleg rekordok, 20–25C°-os hőingadozások fordultak elő pár nap leforgása alatt, amelyek nem csupán az ember, hanem a növényvilág tűrőképességét is próbára tették, nem beszélve a rengeteg problémát okozó csapadékviszonyokról. Míg 2009-ben aszály konferenciát kellett összehívni, úgy 2010-ben sok termőtájon már június végére lehullott az éves átlagos csapadékmennyiség. Az időjárás miatti termésátlag-ingadozás legjobban az azonos termőhelyeken hasonló agrotechnikával termesztett növények termésátlagainak évenkénti ingadozásából ítélhető meg.
A növények vízellátottságának mértékét a vízigény tenyészidőbeni dinamikája és a folyamatosan rendelkezésre álló könnyen felvehető nedvesség mennyiségének egymáshoz való viszonya fejezi ki. Optimálisnak tekinthető a vízellátottság akkor, ha a nedvességviszonyok az egész tenyészidőben a növények vízforgalma, légzése, a talaj tápanyag-szolgáltató képessége és agrotechnikai műveletek elvégzése szempontjából kedvező keretek között marad. Vízhiányról beszélünk, ha a növények az igénynél kevesebb vizet tudnak felvenni és korlátozódik a transzspiráció. Tartós és nagymérvű vízhiánynál jelentkezik az aszály.
Az aszály és az aszálykár mértékének, területi eloszlásának és gyakoriságának megítélése és számszerű meghatározása eddig csak becslések voltak. Az utóbbi évek aszálykárainak felmérését és az okozati összefüggések feltárását széles körű adatbázis statisztikai értékelése alapján végezték. Az aszály, vagyis a vízhiány mértéke, gyakorisága és terméskorlátozó hatása, ennek megfelelően az öntözés szükségessége és hatása tehát olyan termőhelyi-üzemi adottság, amit leginkább az alábbiak határoznak meg: a csapadék mennyisége és eloszlása; a párolgási viszonyok (sugárzó energia, szél, stb.); a talaj fizikai, kémiai, vízgazdálkodási tulajdonsága, a termőréteg vastagsága; a talajvíz szintje, ingadozása és sótartalma; a termesztett növények faja, fajtája (gyökerezési mélysége, nedvesség iránti igénye, vagyis aszályérzékenysége, vízigénye, termelési értéke); a földhasználat módja, az agrotechnika színvonala; az öntözés végrehajtásának szakszerűsége és munkaminősége.
E sokféle befolyásoló tényező miatt nem könnyű sem az aszálykár sem pedig az öntözés szükségességének, várható hatásának számszerű meghatározása. Annyi azonban bizonyos, hogy egyrészt táj és termőhely típusonként, másrészt évjáratonként változóak.
A kísérleti eredmények és gyakorlati tapasztalatok egybehangzóan bizonyítják, hogy a termésátlagokat egyre inkább a természetes vízellátottság differenciálja. A természetes vízellátottság azonban nem csupán a tenyészidőben lehulló csapadékmennyiségétől és megoszlásától függ, hanem az előző időszak vízmérlegétől, a talaj induló hasznos vízkészletétől, a talajvízszint mélységétől, a növények vízigényének dinamikájától. Ezért nem csoda, hogy a csapadék mennyisége és a termésátlag közötti számszerű mennyiségi összefüggéseket, ha sikerül is megállapítani, azok nem általánosíthatók, gyakorlati célra csak igen körültekintően használhatók.
A vízhiány és az aszály mértékének kifejezésére ma sokféle megközelítési módszert használnak. A csapadékhiány megítélése a sokévi átlaghoz való viszonyítás alapján: Legegyszerűbb viszonyítási alap a sokévi átlag. Ezért sokan első megközelítésben az átlagostól való elmaradást tekintik hiánynak. Az ilyen mutatószám egy-egy termőhelyen az évjárat jellemzésére sokat elárul, különösen, ha tudjuk azt, hogy az átlagos csapadék az adott növénykultúránál milyen vízellátottságot jelent. Azonban ez a mutató semmiképp nem használható a tényleges vízhiány vagy az aszály területi eloszlásának jellemzésére, mert nagyon nem mindegy, hogy mennyi az átlag, amihez viszonyítjuk az adott év csapadékösszegét. A csapadékhiány meghatározása a rekordtermésű évek csapadékához való viszonyítás alapján: Akik ezt a módszert választják, abból indulnak ki, hogy a rekordtermésű években a természetes vízellátottság optimális, az ettől való eltérést hiánynak vagy fölöslegnek tekintik. Ez így logikus, egyszerű és az előbbi módszernél valósághűbb eredményt ad, de az így számított vízhiány és terméskiesés között is nagyon nehéz, sőt nem is lehet általánosítható mennyiségi kapcsolatot találni a már említett termőhelyi - üzemi adottságok eltérései, és az évjáratok időjárás elemeinek más-más dinamikája és konstellációja miatt. A hidrotermikus koefficiensek vagy ariditási tényezők használhatósága a vízellátottság (aszály) jellemzésére: A hidrotermikus koefficiensek olyan relatív mutatók, amelyek a csapadék mennyiségének viszonyát mutatják valamilyen termikus (hőmérséklet, sugárzó energia, vagy ezekkel arányos párolgási potenciál) jellemző összegéhez képest. Ezek a mutatók, mivel a csapadékon kívüli vízigényt befolyásoló termikus oldalt is figyelembe veszik, jól használhatók nagytérségek vízellátottságának megítéléséhez, egymáshoz való viszonyításához. Az ariditási indexek ugyanis, ha csak relatív értékekkel is, de figyelembe veszik azt a tényt, hogy ugyanolyan csapadékmennyiség és eloszlás más-más vízellátottságot jelent eltérő szoláris viszonyok, hőmérséklet, páratartalom,stb esetén. Gyakorlati jelentőségük miatt érdemes többek között a Pálfai–féle aszályossági indexre; a Harnos–féle aszályossági függvényre; a Petrasovits–féle agrohidropotenciálra; a Dunai-Varga-féle vízháztartási modellre; valamint a szarvasi Öntözési Kutató Intézetben megalkotott ÖKI – féle potenciális aszálykár, illetve öntözéshatás meghatározására szolgáló módszerre felhívni a figyelmet. Nemcsak azért mert a címben említett összefüggések hazai kutatóiról van szó, hanem azért is, mert hazai kísérleti adatokból születtek a képletek, ebből eredően a függvények hazai használhatósága messze megbízhatóbb, mintha ilyet a nemzetközi irodalomból vennénk át. A témát 50 éven keresztül az Öntözési Kutató Intézetben vizsgálták, legnagyobb részt Dr. Szalóki Sándor és Dr. Lelkes János vezetésével, akiknek gazdag irodalmi tevékenységük képezi jelen cikkünk alapját.
Az aszályos időszakra való felkészülés és az aszály elleni védekezés kiemelt gazdasági jelentőséggel bír, és a tények arra figyelmeztetnek bennünket, hogy termésbiztonság fenntartása, sőt a növelése érdekében – tekintettel a nehezedő versenyhelyzetünkre – minden lehetőséget (agrotechnikai, biológiai, öntözési) ki kell használnunk. A melioráció az aszálykárok kivédésének egyik leghatékonyabb eszköze. Komplex tevékenység, amellyel a talajok termőképességének megóvása, illetve javítása biztosítható. Alapjaiban egyrészt agronómiai és agrotechnikai, másrészt műszaki tevékenységet tartalmaz. A talajok termékenységének kulcsa a talajok vízgazdálkodásában rejlik, ehhez megfelelő agrotechnikával - mélyszántással, mélylazítással - kell biztosítani a talaj vízbefogadó képességét. Ezzel az egyszerű agrotechnikai elemmel a területre hullott csapadék helyben tartása, a növényzet számára optimális időben való felhasználása biztosítható. Alkalmazásával egyrészt csökken a belvízveszély, mert a felesleges víz nem áll meg a talaj felszínén, hanem beszivárog, másrészt aszályos időben csökkenti a vízhiány okozta károkat. A rendszeresen mélylazított és ősszel mélyszántott területeken hirtelen tavaszi hóolvadáskor sem találunk felszíni vízborítást, mivel a talajszelvény a vizet befogadja, mintegy elraktározza a vegetációs időre a növény számára. A műszaki létesítmények, beavatkozások körében ismerni kell a vízháztartás-szabályozás eszközeit. Ezek alkalmasak a káros vizek elvezetésére, a felesleges vizek visszatartására és a megfelelő időben történő felhasználás biztosítására. Kiépítésük szerint lehetnek felszíni létesítmények (csatornák, árkok, vízkormányzó műtárgyak) és felszín alattiak (talajcsőhálózatok). A talajművelésnél tehát ügyeljünk a talaj vízbefogadó képességének fenntartására, növelésére és a veszteségek (párolgás, elfolyás) csökkentésére, különösen a tarlóművelésnél és a tavaszi magágy készítésénél. Ezt jó minőségű szántással, annak sekély és lehetőleg forgatásnélküli ápolásával, lezárásával, gyom-mentesítésével érhetjük el. A vetőágy készítésénél is hasonló elvek vezéreljenek, hogy a vetőmagok nedves, tömör talajba kerüljenek. Ha ez nem sikerül, akkor kelési hibák jóvátehetetlen következményeivel kell számolni. A fajták közül a rövidebb tenyészidejűeket részesítsük előnybe, melyeknek kisebb a vízigényük (búzánál 30-50-, kukoricánál 50-100mm-el) ezért jobb a termésbiztonságuk. A mérsékeltebb, kiegyenlített tőszám is előnyt jelent szárazság esetén. A tápanyagellátás szabályozásánál óvakodni kell a túlzásoktól, a buja növényállomány több vizet fogyaszt ezért érzékenyebb az aszályra. Viszont a tápanyag hiány, főleg a nitrogéné, lassítja a növények növekedését, a gyökérzet mélyre hatolását és ezzel a talajnedvesség- készletének felvételét is. A körülményekhez jól alkalmazkodó termesztéstechnológiával ugyan jelentősen mérsékelhető az aszálykár mértéke, de a termésátlagok nagyarányú ingadozásának elkerülése és magas szinten tartása az alföldjeink nagy részén csak öntözéssel érhető el. Ez pedig az intenzív kultúráknál (vetőmagtermelés, zöldség, fűszernövények, gyümölcs stb.) alapfeltétele a piacon maradásnak. Ha ugyanis nincs termésbiztonság, akkor egyrészt a termeltetők nem kötnek termelési szerződést a termelőkkel, másrészt a nagy ráfordítás-igényű kultúráknál igen nagy a megtérülés kockázata. Márpedig az intenzív kultúrák termő területének növelése nemzeti érdek, mivel ez a legnagyobb lehetőség a foglalkoztatottság és a termelési érték növelésére.
Ennek jelentőségét az FVM is elismerte, és 2002-ben elkészítette a „nemzeti aszálystratégiát”, melynek a célja az volt, hogy a társadalom felelős és döntéshozó tagjai, szervezetei számára rendszerbe foglalja az aszály elleni küzdelemhez szükséges fogalmakat, módszereket, lépéseket és mindazt a forrást, amit használni lehet az aszály megelőzésére, továbbá annak bekövetkeztekor az okozott károk mérséklésére és tűrésére. Hazánk és Európa délkeleti része fokozottan sérülékennyé válik az aszály szempontjából, ezért az aszály vizsgálata egyre nagyobb jelentőséget kap, ezzel a témával kapcsolatban számos találkozót is tartottak az elmúlt évtizedben mind európai, mind regionális szinten. 2000. december 22-én az Európai Unióban, majd később hazánkban is, életbe lépett az új vízügyi szabályozás, a Víz Keretirányelv (VKI), aminek az alapgondolata, hogy a víz nem szokásos kereskedelmi termék, hanem örökség, amit ennek megfelelően szükséges óvni, és a vízkészletekkel való gazdálkodásnak biztosítani kell azok hosszútávú megőrzését. A Víz Keretirányelv "keretet" kíván biztosítani a vízzel kapcsolatos szabályozásoknak, azzal az általános céllal, hogy a patakok, tavak és felszín alatti vizek úgynevezett "jó állapotot" érjenek el 2015-re. Ez a következőket jelenti: a vizekkel kapcsolatban lévő élőhelyek védelme, állapotuk javítása; a fenntartható vízhasználat elősegítése a hasznosítható vízkészletek hosszútávú védelmével; a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentésével a vízminőség javítása; a felszín alatti vizek szennyezésének fokozatos csökkentése, és további szennyezésük megakadályozása, az árvizek és az aszályok ökológiai hatásának mérséklése.
Az Európai Unió pénzügyi támogatással is ösztönzi az öntözés fejlesztését, melynek részletes feltételeit a többször módosított 34/2008.(III.27.) számú FVM rendelet tartalmazza. A támogatási kérelmet a 2011. szeptember 15. és október 14. közötti időszakban lehet benyújtani a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Az öntözésnek több funkciója is lehet. A tápanyagok a növények igényének megfelelő idő- és mennyiségi megoszlásban való kijuttatása, továbbá frissítés, párásítás, fagyvédelem stb. Öntözni egyébként sem csupán az aszályos időszakban szükséges, hanem azt megelőzően, akár még idényen kívül is lehet a talajok vízkészletének növelése céljából, és ezzel a kritikus időszakok vízhiányát mérsékelni, az öntöző kapacitást jobban kihasználni. A későn kezdett öntözések esetén, mikor a növények a talaj nedvességkészletének nagy részét már felhasználták, nehéz a növények napi 4-6 mm vízigényét öntözéssel kielégíteni. Ilyenkor számolni kell a vízhiány okozta veszteségekkel, vagy egy kisebb terület öntözhetőségével.
A mezőgazdaságban az aszály sokkal nagyobb területet érint és gyakoribb, mint az árvizek és belvizek kártétele, ennek okán a károk országos mértéke is meghaladja az árvizek, illetve a belvizek által okozott mezőgazdasági károk nagyságát. Előttünk, és az egykori Öntözési Kutató Intézet volt munkatársai előtt is ismertek a megelőző 10 - 20 – 25 éve készített aszály stratégiák, amelyek célja, szükségessége és elemei alig vesztettek aktualitásaikból. Elődeink és mi munkáinkból is mélységesen igaz, hogy az aszályról akkor kell beszélni, amikor még nincs, amikor már van akkor cselekedni szükséges. Fel kell hívnunk a figyelmet a korábbi olyan elemzésekre, a régebben határozottan jelzett és be is következett veszélyekre és arra, hogy ezek ellen ki mit tett és mi lett ezek eredménye. A mezőgazdaság története azt bizonyítja, hogy az aszálykárok a teljes élővilágot és az egész társadalmat sújtják. Ugyanakkor az öntözés, mint a kárcsökkentés egyik leghatásosabb eszköze csak akkor lehet tartós megoldás, ha az a gazdálkodónak is jövedelmező.
Igen súlyos aszálykár a közelmúltban a 2009-es esztendőben volt, amikor a földművelésügyi miniszter Magyarország teljes területére vis maiornak nyilvánította az aszályt, így a gazdák a területileg illetékes Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál igényelhették az aszálykár enyhítését. A többször módosított 88/2006. (XII. 28.) FVM rendelet tartalmazza részletesen a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer végrehajtásának szabályait. A jogszabály csak a termőföldet - szántóföldet, szőlő- és gyümölcsültetvényt - művelő mezőgazdasági termelőkre vonatkozik. A gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak a használatukban lévő termőföld alapján kötelezően részt kell venniük a kárenyhítési rendszerben, míg az őstermelők önként vállalhatják a részvételt, az egységes kérelem benyújtásának határidejéig. A kárenyhítési hozzájárulás mértéke szántó esetében 800 forint hektáronként, míg ültetvénynél 2000 forint hektáronként. Azok a mezőgazdasági gazdálkodók igényelhetnek kárenyhítést, akik az elemi kár miatt 30 %-ot meghaladó hozamérték-csökkenést szenvedtek- és ezt megállapítja a hatóság is-, ezen felül tagjai a nemzeti agrár-kárenyhítési rendszernek, tagdíjukat határidőben befizették és a gazdaságot ért elemi kárt az illetékes MgSzH-hivatalnak az arra rendszeresített nyomtatványon bejelentették.
A kérelmeket az MgSZH-hoz postai úton vagy személyesen lehet eljuttatni két eredeti példányban. A határidő elmulasztása jogvesztő hatályú, tehát a később benyújtott kérelmeket elutasítja a hivatal. A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer jégesőkár, fagykár, belvízkár, aszálykár bekövetkezésekor biztosít kárenyhítő juttatást az érvényes jogviszonnyal rendelkező mezőgazdasági termelőknek.
Az aszály megelőzése, a vízgazdálkodás és ezen belül az öntözés fejlesztése tehát olyan társadalmi feladat, amely a mezőgazdasági termelők mellett igényli az állam, a főhatóságok, a szövetkezőket, az érdekvédelmi szervezeteket, az önkormányzatok, vízgazdálkodási társulatok, és más természetvédelmi civil szervezetek támogatását is.




Szarvas, 2011. július 1.

Dr. Lelkes János, Gombos Edit